Szerves nyomelemekből a kevesebb több

2018-12-11

Az ásványi anyagok takarmányozásban játszott szerepével kapcsolatos kérdésekről beszélget Tom Martin az alábbi interjúban Dr. Richard Murphy-vel és Dr. Roger Scaletti-vel. 

Tom: Miért használunk még mindig szervetlen nyomelemeket? Miért folytatják a takarmányozási szakemberek továbbra is azt a gyakorlatot, hogy túlzott mennyiségben etetnek tápanyagokat és ezzel pénzt pazarolnak? Hogyan javíthatja egy ásványianyag-menedzsment program az állomány egészségét? Többek között ezekről az ásványi anyagok takarmányozásban játszott szerepével kapcsolatos kérdésekről beszélgetünk Dr. Richard Murphy-vel, az Alltech Európai Biotudományos Központjának (Dunboyne, Írország) kutatási igazgatójával és Dr. Roger Scaletti-vel, aki főként az Alltech® Ásványi anyag menedzsment programjának technikai értékesítési és támogatási kérdéseivel foglalkozik. Köszönöm mindkettőjüknek, hogy elfogadták a meghívásunkat.

Némi zavar és vita van a szerves vagy szervetlen nyomelemek kérdésében, illetve abban, hogy a kettő közül melyik a hatékonyabb. Először is Dr. Murphyt arra szeretném megkérni, hogy röviden magyarázza el, mi a különbség a szerves és a szervetlen forma között.

Richard: Nagyon jó ötlet ezzel a témával kezdeni ezt a beszélgetést. Úgy gondolom, hogy egy nagyon érdekes beszélgetésnek nézünk elébe! A szerves kötésű nyomelemek esetében nem teszünk mást, mint vesszük az ásványianyag-forrást, reagáltatjuk egy aminosavval, peptiddel vagy valamilyen más szerves kötésű csoporttal, ezáltal pedig alapvetően védetté tesszük az adott nyomelemet. A szervetlen ásványi anyaggal szemben, ami csak egy „egyszerű” nyomelem, a szerves forma esetében védetté tettük az ásványi anyagot, és ez a védelem rengeteg előnyt kínál a számunkra. Különösen a bélcsatornában stabilitást nyújt azokkal a pH-változásokkal szemben, amelyek a gyomor-bélcsatornára jellemzők.

A gyomor-béltraktus kezdeti szakaszán például semleges a pH. A gyomor belső környezetében ugyanakkor erősen savassá válik a kémhatás. Ezek a pH-változások hatással vannak az aminosavakra. A szerves formájú nyomelemek esetében a nyomelemet egy aminosavhoz vagy peptidhez, vagy valamilyen más szerves molekulához kötjük, és ez a kötés védelmet nyújt a nyomelem számára és stabilabbá teszi azt, ahogyan halad előre a gyomor-bél traktusban.

Tom: Dr. Scaletti, csak hogy egyértelmű legyen, az organikus (szerves) kontra anorganikus (szervetlen) anyagok használata a termelési rendszerre specifikus? Más szóval: az organikus (szerves) nyomelemek csak az organikus (bio-) gazdaságokban használhatók?

Roger: Egy újabb nagyon jó kérdés. Nem, a szerves nyomelemek minden gazdaságtípus számára előnyösek. Egy tipikus előadást én azzal kezdenék, hogy ha szerves nyomelemekről beszélek, akkor nem arra gondolok, hogy ne használjunk növényvédő szereket vagy gyomirtókat, hanem a szénatom kémiájáról beszélek, ahogyan az előbb Dr. Murphy is említette. Ne felejtsük el, hogy az állatoknak valójában nem szervetlen nyomelemekre van szükségük. Az állatoknak minden nap szükségük van cinkre, rézre, mangánra, szelénre stb., de az adott nyomelem forrása nincs megszabva, vagyis a szerves kötésű nyomelemek a termelési rendszerek minden típusa számára alkalmasak.

Tom: Rendben, akkor mindkettejüktől azt kérdezem, hogy bizonyították-e a kutatások, hogy a szerves kötésű nyomelemek biológiai hasznosíthatósága jobb, vagyis azokat az állatok jobban tudják hasznosítani?

Richard: A válasz egyértelműen igen. Azt hiszem, hogy Roger is egyetért ezzel. Az utóbbi mintegy 20 évben óriási információmennyiséget gyűjtöttünk össze, amely azt igazolja, hogy a szerves kötésű nyomelemek sokkal jobban hasznosítható forrásai az ásványi anyagoknak minden takarmányban.

Roger: Igen – ahogyan Dr. Murphy is említette – azt hiszem, hogy a biohasznosulási kérdés az, ami elsőként megragadja az emberek figyelmét. Végső soron azonban a gazdát – bármilyen haszonállatfajjal foglalkozik is – a termelési teljesítmény alakulása érdekli. Ezért mi a kutatásainkban vizsgáljuk azokat a termelési válaszokat is, amelyek a szervetlen nyomelem-kiegészítésről a szerves forrásokra történő váltáskor jelentkeznek.

Tom: Mi teszi a szerves nyomelemeket előnyösebb hatásúvá?

Richard: Én — biokémikusként – azt próbálom megismerni, hogy az ásványi anyagok hogyan lépnek egymással kölcsönhatásba. Nem kizárólag arra vagyok kíváncsi, hogy az állat hogyan reagál rájuk, hanem például az ásványi anyagok és a takarmány összetevői közötti kölcsönhatásokra is. A szerves nyomelemeknek az egészségre és a teljesítményre gyakorolt kedvező hatáson túlmenően nyilvánvalóan más előnyeik is vannak, melyeknek köszönhetően most már másképpen tudjuk befolyásolni a takarmányban lévő tápanyagokat.

Tudjuk, hogy a szerves kötésű nyomelemek kevésbé befolyásolják a vitaminok stabilitását és az antioxidáns funkciókat. Még a gyomor-bélcsatornában zajló emésztési folyamatokban részt vevő enzimeket sem érintik olyan mértékben a szerves kötésű nyomelemek, mint a szervetlen formájúak.

Roger: Dr. Murphy megjegyzéséhez csatlakozva, megjegyzem, hogy az enzimkölcsönhatásokkal kapcsolatos in vitro kutatásaink egy részét tejelő teheneken végeztük. E vizsgálatok eredményei szerint a szerves nyomelemekkel (a mi esetünkben a Bioplex® és a Sel-Plex® készítményekkel) történő kiegészítés esetén hatékonyabbá vált a bendőbeli fermentáció, így nagyobb mennyiségben termelődtek illózsírsavak és vajsav. A bendőnek tulajdonképpen az a dolga, hogy ezeket az illózsírsavakat előállítsa. Lehet, hogy a szerves ásványi anyagok közvetlenül fokozzák az illózsírsav-termelést vagy a bendő-mikroorganizmusok szaporodásának felgyorsítása révén. Szerintem egy további lehetséges mechanizmus az lehet, hogy a szervetlen nyomelemek takarmányból való kivételével megszűnik azoknak a bendő-mikroorganizmusok szaporodására gyakorolt gátló hatása.

Tom: Mely nyomelemek a legfontosabbak a haszonállatok teljesítményének javítása szempontjából? Van-e erről egy „legfontosabb” lista?

Roger: A legfontosabb a cink, a mangán, a réz, a kobalt és a szelén. A világ egyes tájain, sőt még egy adott országon belül is a felsoroltak fontossági sorrendjében eltérések lehetnek. Észak-Amerikában a talaj szeléntartalma alapján, amely meghatározza a tömegtakarmányok és a szemestakarmányok szelénszintjét is, a kiegészítésként adandó legfontosabb nyomelem a szelén. Tehát a felsorolt öt nyomelem a legfontosabb. Együregű gyomrú állatok esetében ezekhez még a vasat is hozzáadnánk, vagyis hat fontos nyomelemről beszélnénk.

Tom: Korábban már futólag érintettük ugyan ezt a témát, de mit tudunk a nyomelemek állatok általi hasznosításáról?

Richard: Nos, a nyomelemek önmagukban számos különböző módon hasznosulnak. A sejtes rendszerekben játszott szerepüket tekintve például számos enzim nélkülözhetetlen kofaktorai. Ha a biológiai működésekhez szükséges enzimek funkciójának betöltéséhez nélkülözhetetlen nyomelem nem áll rendelkezésre, a sejtfolyamatok nem fognak optimálisan vagy hatékonyan zajlani.

Ezek a funkciók széles skálán mozognak. A réz például az antioxidáns válaszban szerepet játszó számos enzim kofaktora. A szelén különösen fontos, mivel nem csak az antioxidáns választ képes befolyásolni, de része számos más folyamatért felelős sok egyéb enzimnek is. Vagyis ezek a nyomelemek nélkülözhetetlenek és kulcsfontosságúak a legalapvetőbb sejtműködésekhez.

Tom: Vannak-e az egyes állatfajok között vagy akár egy adott fajon belül olyan kémiai különbségek, melyek miatt a különböző ásványianyag-formák eltérően működnek?

Roger: Noha ez inkább Richard szakterülete, a válaszom igen. A bendővel, annak környezetével és a bendőbeli fermentációval csak a kérődzők esetében kell foglalkoznunk. A nem kérődző állatfajokban nincs bendő. Lovakban például a vastagbélben zajlik a fermentáció. Vannak ugyan különbségek az egyes állatok felépítésében, de a szerves nyomelemek többnyire hasonló előnyöket nyújtanak minden haszonállatfajban.

Richard: Ahogyan a beszélgetés elején már érintettük, az összes faj közös jellemzője, hogy a pH eltérően alakul a gyomor-béltraktus különböző szakaszaiban. Ez az egyik legfontosabb paraméter annak a meghatározásában, hogy mennyire jó vagy mennyire gyenge egy adott nyomelem-forrás. Ha az adott nyomelem-forrás nem képes ellenállni a gyomor-bélcsatornában bekövetkező folyamatos pH-változásoknak, nem fog eljutni abba a bélszakaszba, ahol a felszívódás történik. Tényleg nagyon fontos, hogy az ásványi anyag egy stabil molekula legyen. Nyilvánvaló, hogy a szerves kötésű nyomelemek a legstabilabb molekulák. De még a kereskedelemben kapható szerves nyomelem-készítmények között is vannak határozott különbségek a stabilitás tekintetében, ez a tény pedig befolyásolja azt, hogy az egyes készítmények hogyan működnek majd az állat szervezetében.

Tom: Miért van az, hogy a szerves nyomelemek alacsonyabb bekeverési arányban használhatók, alkalmazásuk kisebb veszteséggel jár, és jobb húsminőséget eredményez?

Roger: Nos, az én számomra a kiindulópont az lenne, hogy „a munka elvégzéséhez” a szerves kötésű nyomelemekből kisebb mennyiség is elég. Ehhez társul még az is, hogy a szerves kötésű nyomelemek hatásosabban működnek. Azt hiszem, hogy az évek során az ágazat szereplői részéről olyan volt ez, mint egy verseny: az egyik cég X ppm (milliomodrész) vagy X milligramm mennyiségben használt egy adott nyomelemet, a másik vállalat pedig még hozzáadott ehhez egy kicsit, abból a régi mondásból kiindulva, hogy a több jobb.

A helyzet viszont egyáltalán nem így áll. Mi azt találtuk – és ezt kutatási eredmények is bizonyítják –, hogy kisebb mennyiségű szerves nyomelemmel hatékonyabb választ kapunk, valószínűleg a Dr. Murphy által említett számos hatásmechanizmus révén. Persze nem minden esetben lehetséges egy „almát az almával” jellegű összehasonlítás. Egy adott ppm mennyiségű cink-oxid nem fog ugyanúgy teljesíteni, mint a takarmányhoz ennél sokkal alacsonyabb bekeverési arányban hozzáadott cink-proteinát vagy Bioplex cink.

Richard: Szerintem – és azt hiszem, hogy Dr. Scaletti is egyetért ezzel – érdekes megvizsgálni azokat a szabályozási változásokat is, amelyek az utóbbi néhány évben történtek, különösen az Európai Unióban. Megváltoztak a takarmányban maximálisan megengedett nyomelem-határértékek. Roger említette a cink-oxidot – én úgy gondolom, hogy a cink példáján nagyon jól lehet a fentieket demonstrálni. Az EU-ban sokat beszélnek arról, hogy be fogják tiltani a cink-oxid profilaktikus – például a malac- és a borjúhasmenés megelőzésére való – használatát.

Ennek egyik okaként azt említik, hogy a szabályozó hatóságok aggódnak amiatt, hogy a cink-oxid befolyásolhatja az antimikrobiális szerekre rezisztens mikroorganizmusok kiszelektálódását. Ha viszont megnézzük a takarmányban engedélyezett cink-határértékeket, a szabályozók utalnak például a fitáz enzim használatára, amivel talán javítani lehet a takarmányhoz hozzáadott cinkforrás hatékonyságát vagy növelni lehet a takarmányban jelenlévő „háttér” cinkmennyiséget.

Összességében – azt hiszem – van egy kezdeményezés a szabályalkotók részéről. Ha viszont a szabályozó hatóságok ismét meg akarnák változtatni a határértékeket, újra kellene értékelniük a szervetlen és a szerves nyomelemek közötti elhatárolást és a kétféle nyomelem-típus között a biohasznosulás tekintetében fennálló különbségeket. Véleményem szerint a jövőben bekövetkezhet az is, hogy az EU szakhatósága – az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) – azt mondja majd: „Rendben, akkor ezt a kérdést részletesebben meg kell vizsgálnunk.”

A brazil hatóságok viszont már meg is tették ezt. Egyértelműen elhatárolták egymástól a szervetlen és a szerves nyomelemforrások biohasznosulását. A brazil hatóságok által kiadott újabb dokumentumok már egyértelműen megadják, hogy milyen bekeverési arányban kell a takarmányhoz hozzáadni a szervetlen, illetve a szerves kötésű nyomelemeket, és a kettő határozottan különbözik egymástól.

Tom: Vannak-e valamilyen levonható tanulságok a megfigyelt teljesítményjavulásból? Az eddig megszerzett tapasztalatok alapján lehet-e látni, hogy a jövőben merre kell haladni?

Roger: Én azt mondanám: a több nem jobb. Azt hiszem, hogy sok ember – amikor megnéz egy címkét vagy egy takarmányelemzési eredményt – csak a nyomelem-kiegészítés egy bizonyos számértékét vagy szintjét keresi. Ez önmagában nem sokat mond, ha nem olvassuk el az összetevők felsorolását és nem nézzük meg, hogy a kiegészítés oxid, szulfát, szerves proteinát formájában vagy akármilyen más formában történt-e. Azt hiszem, hogy az ásványi anyag formája fontosabb, mint a mennyisége. Vagyis megint csak azt kell biztosítani, hogy „az almát az almával” hasonlítsuk össze, és a kisebb mennyiség nem jelent alacsonyabb szintű teljesítményt. Úgy gondolom, hogy nagyon sok esetben – legalábbis az Egyesült Államokban – az ágazatunk szereplői mindig a magas szintű kiegészítést keresik, és egyenlőségjelet tesznek a magas szint és a jó vagy nélkülözhetetlen közé, pedig ez egyáltalán nem igaz.

Richard: Ehhez még hozzátenném azt is, Dr. Scaletti, hogy véleményem szerint fontos az is, hogy az ágazat tényleg alaposan megvizsgálja a szerves kötésű nyomelemeket és kimondja, hogy azok nem egyformák. Azt hiszem, hogy az ágazaton belül van egy téves felfogás. Itt vannak ezek a különböző márkanevek és a szerves kötésű nyomelem-készítmények különféle típusai. Úgy gondolom, hogy az emberek hajlamosak azt mondani: „nos, ez egy szerves kötésű nyomelem. Az egyik készítmény nyilván ugyanolyan, mint a másik.” Pedig a valóságban nagyon határozott különbségek vannak az egyes készítmények között.

Ez megint csak visszavezet minket ahhoz az elvhez, hogy az adott ásványianyag-forrás milyen kölcsönhatásokba lép és mennyire stabil, miközben áthalad a gyomor-bél traktuson. Az Írországban található Európai Biotudományos Központunk kutatói egyes munkáikban kimutatták, hogy a különböző szerves nyomelem készítmények között nagyon határozott különbségek vannak a stabilitás tekintetében, ami nem kizárólag a biológiai hasznosíthatóságra van kifejezett hatással, hanem arra is, hogy a különböző készítmények közül melyek fognak kölcsönhatásba lépni a különböző premix-összetevőkkel és takarmányalkotókkal.

Tom: A nyomelemekkel kapcsolatban léteznek bizonyos téveszmék. Mely tévhitek a legelterjedtebbek, és hogyan lehet ezeket eloszlatni?

Richard: Azt hiszem, hogy a legnagyobb téveszme a mérettel kapcsolatos. Valószínűleg ez az ágazatban elterjedt legfőbb téves nézet, amelynek már történelme van. Amikor a szerves kötésű nyomelemek először hozzáférhetővé váltak, azok egyszerűen egyes aminosavak (például a metionin vagy a lizin) rézzel, illetve cinkkel alkotott komplexei voltak. Az emberek nyilván azt gondolták: „Ha egy kisméretű kötőcsoport van, akkor sokkal jobb lesz a felszívódás és sokkal könnyebb lesz a szervezetbe való bejuttatás.” Ez nem így van. Mi azt láttuk, hogy a felhasznált kötőcsoport – vagyis az aminosav – típusa a fontos. Különösen a peptid alapú technológiák alkalmazásakor, mint amit a Bioplex esetében is látunk, az adott peptidek tényleges aminosav-szekvenciája a lényeges. Vagyis még alapvetőbb különbségek vannak, mint ahogyan azt korábban gondoltuk. A peptidben jelen lévő aminosavak konfigurációja és típusa nagyon jelentősen befolyásolja a stabilitást.

Szerintem a szerves nyomelemekkel kapcsolatban az ágazatban elterjedt legnagyobb téveszme, hogy a méret fontos. Én teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a méret nem számít. Az alkalmazott kötőcsoport típusa a fontos. Ami még fontosabb, a peptidek esetében a peptideket felépítő aminosavak konfigurációja és sorrendje (szekvenciája) a legfontosabb.

Roger: Ehhez én egy, a szerves szelénre vonatkozó példával csatlakoznék. A harc jellemzően a következőn megy: „Mennyi szelenometionin van egy szelén-élesztő készítményben?”. Dr. Murphy-nek vannak olyan kutatási eredményei, amelyek szerint nemcsak az számít, hogy mennyi szelenometionin van jelen, hanem az is, hogy abból mennyi emészthető meg és szabadul fel. Itt tehát megint visszajutunk ahhoz a kijelentéshez, hogy „a több nem mindig jobb”, különösen, ha a kiegészítésként adott anyag nem szabadul fel – vagy nem válik hozzáférhetővé – az állat számára.

Richard: Igen, ez tényleg egy nagyon jó példa, Dr. Scaletti, a szerves szelén oldaláról. Látjuk, hogy az Európai Unióban előállítanak és forgalmaznak olyan úgynevezett „szerves szelén” forrásokat, amelyek valójában kémiai úton szintetizált szelenometioninek és szelenometionin-származékok, és határozottan mást nyújtanak, mint amit a szelén-élesztő készítmények – például a Sel-Plex – esetében látunk.

Térjünk vissza ismét a stabilitás elvéhez. A szabad szelenometionin molekula nem szükségszerűen a legstabilabb a gyomor-bél csatornában zajló folyamatok hatásaival szemben. Így nyilvánvaló, hogy még a szerves szelénforrásokon belül is nagyok a különbségek a készítmények által kínált hatások tekintetében most, hogy ezek az újabb, kémiai úton szintetizált molekulák hozzáférhetővé váltak.

Tom: A világ számos részén a haszonállatokat túletették szervetlen formájú nyomelemekkel (például rézzel, mangánnal és cinkkel), hogy kompenzálják e formák gyenge emészthetőségét. A felesleg a trágyába kerül, és e nyomelemek olyan magas szinteket értek el a trágyában, hogy ténylegesen illegális az ilyen trágya tömegtakarmány- vagy szemestakarmány-termesztő területekre való kijuttatása. Mi történik akkor ezzel a sok felesleges trágyával. A nyakunkon marad?

Richard: Nos, úgy gondolom, hogy ha a földekre nem juttathatjuk ki, akkor valamit csinálnunk kell vele, és úgy tűnik, hogy erre képesek is lehetünk. Ismerek néhány újabb technológiát, amelyek mostanában jönnek ki – van néhány nagyszerű, mostanában induló vállalat, amelyek mikroba-alapú megoldásokkal próbálják méregteleníteni a talajba került nehézfémeket. Ez tehát egy megfelelő módszer lehetne az ilyen súlyosan szennyezett trágyatároló derítő medencék szennyeződéstől való mentesítésére.

További lehetőségeket kínálnak az úgynevezett „stripping” alapú technológiák, amelyek a nyomelemek eltávolítására irányulnak, és meg kell mondanom, Tom, hogy a nyomelemek EDTA-alapú kelátképzéssel való eltávolítása költséges dolog. De valamit bizonyosan tenni kell, és azt hiszem, hogy a szerves kötésű nyomelemek alkalmazása lehetne a probléma egyik megoldása. Ezekből kevesebbet kell használni, így csökken a talajba való beszivárgás és nyilvánvalóan a derítő medencék szennyeződése is. A következő néhány évben a környezetszennyezés csökkentésére irányuló törekvés keretében kétségkívül egyre növekvő mértékben fognak alkalmazni szerves kötésű nyomelemeket.

Tom: Egyes helyeken a szabályozó hatóságok kezdik erőltetni ezt a kérdést. Világszerte már több ország is a nyomelemek használatát korlátozó jogszabályokat alkotott, mivel a takarmányban való túlzott mennyiségű használatuk környezetszennyezéshez vezetett. Önök szerint az ilyen jellegű jogi lépések folytatódni fognak a jövőben is?

Richard: Azt hiszem, hogy ez visszavezet minket a cinkkel és a cink takarmányban való alkalmazásával kapcsolatos szabályozásra vonatkozó korábbi megjegyzésemre, illetve a cink-oxid profilaktikus alkalmazásának közelgő betiltására az EU területén. Véleményem szerint a szabályalkotók tüzetesebben meg fogják vizsgálni ezt a kérdést, és úgy gondolom, hogy bizonyosan el kell kezdeniük döntéseket hozni arról, hogy támogatják-e a szerves kötésű nyomelemek alkalmazását e probléma mérséklésének egyik lehetséges módjaként vagy sem. Nyilván nem a jogszabályalkotók dolga az egyes márkák reklámozása, de én úgy vélem, ha megnézzük, hogy a szerves nyomelemek milyen hatásos megoldást kínálnak a problémára, azoknak a szerves nyomelemeknek a használatát kell támogatniuk, amelyekből kevesebbet is elég adni a teljesítmény szinten tartása mellett, és amely sokkal csekélyebb mértékben terheli a környezetet.

Roger: Én ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy az előrevezető út attól is függ majd, hogy a világ mely részén élünk. Nincs tudomásom róla, hogy az Egyesült Államok a közeli jövőre nézve fontolgatná ezekre a cinkre, mangánra vagy rézre vonatkozó rendelkezések bevezetését. A nyomelemek közül az Egyesült Államokban kizárólag a szelénre és a ma még nem említett nyomelemre, a jódra vonatkozóan vannak jogszabályok. Ha a jódot etiléndiamin-dihidrojodid (EDDI) formájában használják, korlátozva van az abból etethető mennyiség. A jódon kívül a nyomelemek közül egyedül a szelénre vonatkozóan van szabályozás, és ma az Egyesült Államokban mindenféle probléma nélkül bármely állatnak annyi cink-kiegészítést adhatunk, amennyit csak akarunk.

Tom: Várnak-e Önök növekedést a szerves nyomelemek piacán?

Roger: Óriási mértékű növekedést prognosztizálunk globális és regionális méretekben egyaránt. Azt hiszem, hogy amint Észak-Amerikában is rájönnek az emberek, hogy a nyomelemeknek nem csak a szintjét kell nézni, hanem a formájukra is oda kell figyelni (vagyis ez nem egyszerűen egy „almát az almával” összehasonlítás), akkor felismerik, hogy a szerves nyomelemeknek fontos szerepe van. Úgy gondolom, hogy az árkülönbség is csökken: a szervetlen nyomelemek ugyan még mindig olcsóbbak, de az áruk folyamatosan nő. Nem hiszem, hogy a szerves nyomelemek ára még ma is annyira megfizethetetlen lenne a gazdaságok számára a gyakorlatban, mint amennyire korábban volt.

Valószínűleg a költség az egyedüli oka annak, hogy az emberek nem kizárólag szerves nyomelemeket használnak. Ez egy költséggel kapcsolatos dolog. Ha viszont elkezdjük vizsgálni a kiváltott választ is, illetve a befektetés megtérülését, akkor már nem költséget látunk, hanem egy nyereségtermelési lehetőséget. Vagyis úgy gondolom, hogy lassan változni fog ez a dolog.

Ha visszatekintünk a nyomelemek alkalmazásának történetére, a következőket látjuk: 60–70 éven át szervetlen nyomelemeket használtunk, és csak az utóbbi 20 évben kezdtük el használni a szerves formájúakat. Vagyis a szerves nyomelemek még meglehetősen új dolognak számítanak az általános takarmány-kiegészítő iparban. Ha megnézzük a különféle szakanyagokat – például az Országos Kutatási Tanács (NRC) Ajánlásait –, azok nem igazán mennek bele a formával kapcsolatos vitába. Ahogyan Dr. Murphy említette, a brazil szabályozó hatóságok már elismerik, hogy különbségek vannak az egyes formák között, és a világ néhány más országában is kezdik ezt megtenni. Mégis úgy gondolom, hogy a takarmánygyártó cégeknek, a takarmányozási szakembereknek és végső soron a termelőnek vagy a végfelhasználónak kell meghoznia a döntést arra vonatkozóan, hogy „akarok-e pénzt fektetni a dologba és – ha igen – mennyit?”. Itt és ilyen formában merül fel ma a döntés szükségessége.

Tom: Az állatok teljesítményének javítására irányuló munkájuk során felhasználnak-e Önök új ötleteket a takarmányozás hatékonyságának javítására? Vagy ez egy szüntelenül zajló folyamat?

Richard: Igen, ez egy folyamatos fejlődés. Azt hiszem, hogy az utóbbi néhány évben – ahelyett, hogy a takarmányozást egy különálló összetevőnek tekintenénk – egyre inkább a többkomponenses „csomagok” nyújtotta előnyökre összpontosítunk. Az egy adott csomagban lévő különféle termékek között nyilvánvalóan nagyon sok szinergia van, és a komponensek között többféle módon is el lehet érni a jó szinergiát. Az Alltech egyes Blueprint® készítményeinek alkalmazásával óriási javulást láttunk az állatok egészségében és teljesítményében, és – ismétlem – e hatások többkomponensűek. Ahelyett, hogy a takarmányozásról úgy gondolkoznánk, mint az egyedi komponensek összegéről, ma már inkább azokra a szinergiákra gondolunk, amelyeket a több komponens között elérhetünk. A következő néhány évben mindnyájunknak egyre inkább erre kell összpontosítania.

Tom: Tényleg nagyon élvezetes volt ez a beszélgetés. Már csak egy utolsó kérdésem lenne: Önök szerint milyen új fejlesztések várhatók az ásványi anyagok, illetve a nyomelem-etetési stratégiák terén a következő mintegy ötéves időszakban?

Roger: Nem annyira új fejlesztéseket várok, hanem inkább azt, hogy az emberek szélesebb körben fogják használni a szerves nyomelemeket, mint ma. Azt mondanám, hogy ma az ágazat legnagyobb része egyfajta részleges kiegészítést alkalmaz, amelyben a kiegészített nyomelemek zöme szervetlen szulfát vagy oxid formájú, és ehhez próbálják kitalálni, hogy mennyi szerves kötésű nyomelemet adjanak. Szeretnének hozzájutni a szerves kötésű nyomelemek nyújtotta összes előnyökhöz, de a teljes árat nem akarják megfizetni.

Szerintem az igazán nagy előrelépés az lenne, ha az emberek tovább tudnának fejlődni és meg tudnák hozni a részleges szerves kiegészítés teljes körű szerves kiegészítéssel való felváltásához szükséges döntést, és felismernék, hogy a „nehéz munkát” a szerves nyomelemek végzik el, és hogy valójában nincs nagy szükség azokra a szervetlen nyomelemekre, amelyeket – talán csak történeti okokból – úgy tűnik, hogy nem tudnak elhagyni a takarmányadagból.

Tom: Ön vár-e valamit a közeljövőben, Dr. Murphy?

Richard: Egyetértek azzal, amit Dr. Scaletti az előbb mondott. A közeljövőben egyre inkább fel fogják ismerni a szerves nyomelemek nyújtotta előnyöket és azt, hogy e szerves nyomelemek kisebb mennyiségű használatakor sincs semmilyen negatív hatás az állatok egészségére és teljesítményére. A kisebb mennyiségű használat nyilván környezetvédelmi előnnyel is jár. Szerintem talán változásokat fogunk látni e nyomelemek alkalmazási módjában is. Azt hiszem, hogy az emberek egyre inkább a technológiát tekintik majd a mezőgazdaság hajtóerejének.

Úgy gondolom, hogy a következő néhány évben különbségeket fogunk látni a gazdaságokban végzett takarmánykijuttatás módjában is. Egyre kiterjedtebben fogják használni a digitális alapú technológiákat, amelyek befolyásolni fogják a takarmányozási stratégiákat és nyilvánvalóan magát a takarmányozás formális módját is.

Tom: A nyomelemek takarmányozásban játszott szerepéről beszélgettünk Dr. Richard Murphy-vel, az Alltech Európai Biotudományos Központjának (Dunboyne, Írország) kutatási igazgatójával és Dr. Roger Scaletti-vel, aki főként az Alltech Ásványianyag-menedzsment programjának technikai értékesítési és támogatási kérdéseivel foglalkozik. Köszönöm mindkettőjüknek, hogy elfogadták a meghívásunkat.

Richard: Én köszönöm.

Roger: Én is köszönöm szépen.

A teljes hanganyag meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: https://soundcloud.com/alltech-1/072-less-is-more-with-organic-trace-minerals-dr-richard-murphy-and-dr-richard-scaletti

 

Kapcsolat

 

Alltech Hungary Kft.

Cím: 1186 Budapest, Besence utca 5.

Telefon: 06 1 433 1460

Fax: 06 1 433 1461

E-mail: hungary@alltech.com

Facebook: AlltechHungary

 

 

background image